2017. május 8., hétfő

A sajt megdöbbentően kedvező hatása


A cheddar, a brie és a parmezán sajt egy speciális, spermidin nevű összetevőt tartalmaz, amely a károsodott májsejtek duplázódását megakadályozza, így a májrák kialakulásának kockázata jelentősen csökken.

Parmezán

Brie

cheddar


Sokan azért nem fogyasztanak sajtot, mert attól tartanak, hogy túl sokat hízhatnak a tejtermékektől. Egy friss kutatás szerint azonban a sajt egy fontos összetevője, a spermidin jótékony hatással van a szervezetre, ezért mindenképpen érdemes rendszeresen fogyasztani.

A saját segítségével elkerülhető a májfibriózis, illetve az ún. májsejtes májrák (HCC), amely a májrák talán leggyakoribb fajtája.

A Texas A&M University kutatói azt vizsgálták, mi történik, ha egyes egérpopulációk egész éven kizárólag sajtot kapnak. Mint kiderült, ezeknek az állatoknak a várható élettartama eleve 25 százalékkal nőtt, azonkívül a máj megbetegedései is elkerülték őket. A szakemberek úgy vélik, hogy ha ugyanez az összetevő az emberek életében is ilyen fontos szerepet játszana, 100 évig élnének 81 év helyett.

Kiderült az is, hogy a sajt mellett a gomba, a szója, a hüvelyesek, a kukorica és a teljes kiőrlésűek hasonló pozitív hatással járnak várható élettartam tekintetében.

Forras : itt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése