A vörös rúzs története

5000évvel ezelőtt Mezopotámiában : féldrágaköveket zúztak porrá és ezzel festették meg ajkukat nők és férfiak egyaránt.

Ókori Egyiptomban sok nő hennát, mérgező jód- és brómtartalmú algakivonatot használt ajakszínezésre.  Az ő csókjuk bizony halálos volt. Nefertiti királynő, aki híres volt szépségéről növényi nedveket, hennát okkert és cinobert kevert össze majd vékony nádszárral kente ajkaira a festéket.

Nefertiti

Kleopátra  rúzsreceptje: méhviasz, összezúzott vöröshangya vagy bíbortetű. Esetenként egy kis halpikkely is belekerült a keverékbe, hogy szépen csillogjon a száj.

I.Erzsébet karmazsinvörös ajkait a következő keveréknek köszönhette: méhviaszt kevert össze szárított virágokkal (rózsa, muskátli) kötőanyagnak arabmézgát, fügét, tojásfehérjét használt. Az elkészült massza színét egy cochineal nevezetű bogár összezúzott teste adta (amit még ma is színezőanyagnak használnak!).

I Erzsebet

1770-ben az angol parlament elítélte azokat a nőket, akik pirosra festették szájukat. “Az ördög műve” – mondták a rúzsra ebben az időszakban. 1800-as években prostituáltak jelképe volt.

Nagy Katalin orosz cárnő egyes források szerint szolgálólányaival harapdáltatta pirosra az ajkait. Számomra hihetőbb az a verzió, hogy szárított, őrölt céklából, répából és glicerin keverékből készíttetett magának ajakszínezőt.

Nagy Katalin

A XX. század – vörös rúzs aranykora

1915- A rúzs mai formája egy labortechnikus találmánya, aki az ihletet a fegyveriparból merítette. Így született meg a töltényformájú, kicsavarható rúzs.


1920-as években a némafilmek rossz minősége megkövetelte az erős sminket, divat volt a pici csókos sötét vörös száj.

Clara Bow

930-ban gazdasági világválság idején a mozi mesés világa menekülést jelentett a hétköznapok elől. Gyönyörű mozisztárok túlkerekített formájú, vörös színű ajkakat viseltek.

Max Faktor

1940-es években katonák őrülten rajongtak az élénk vörös ajkú pin-up lányokért. Az 50-es években Marilyn Monroe és Elizabeth Taylor hatására minden nő pirosra akarja festeni a száját.

Marilyn Monroe

Elizabeth Taylor

Napjainkban – a vörös minden árnyalata

A szájfény 10 évig uralkodott a rúzs felett, de a vörös rúzs győzött! Erről tanúskodnak a kifutók sminkjei, reklámkampányok. Lehet az árnyalat narancsos, rózsaszínes, égő vörös, matt, fényes, krémes. Legalább egy legyen a neszeszerben.

Akinek még nincs, futás….!


RUZSKALAUZ

 A rúzs olyan, mintha magas sarkú cipőt viselnénk. Egy jól eltalált árnyalat igazán nőies, szexi megjelenést kölcsönöz. Nagy előnye, hogy gyors és látványos változást érhetünk el vele.  Nem kell hosszú időt szánni a szemek satírozására, a táskában kis helyet foglal el, könnyű felvinni, lemosni. Alkalomnak megfelelően választhatunk feltűnő, visszafogott, ragyogó, matt színeket. Hiába a sok előny, a magyar nők nem mernek rúzst használni.

Sminktanácsadásaimon arról panaszkodnak a hozzám fordulók, hogy nem tudnak dönteni a  túl nagy kínálat miatt. Sokszor az eladók nem tartják szem előtt (tisztelet a kivételnek) a vásárlók érdekeit. Így a nagy hévvel megvett termék sokszor kerül a fiók legmélyére.  Egy-egy tanácsadás alkalmával átnézzük a meglévő sminkszereket, megmutatom hogyan és mivel célszerű használni egy adott dekorkozmetikumot. A nők többsége még ki sem próbálta milyen, ha élénk színnel van kifestve az ajka! Pedig nyáron mi sem egyszerűbb: nem kell az alapozó, sötét szemfestés, elég egy gyönyörű rúzs!


Összeállításomban segítek a választásban és adok néhány profi tippet a a rúzsok használatához :

Bőrtónushoz érdemes kiválasztani a rúzs színét. El kell döntenünk, hogy a bőrünk hideg vagy meleg tónusú. Ha nem egyértelmű, akkor a következő kérdésekre adott válaszok segíthetnek.

1.Mi áll jobban (melyik árnyalattal mutat jobban a bőr, tűnik frissebbnek, ragyogóbbnak)?  fehér/tört fehér, fekete/barna, ezüst/arany.

2. Az erek a csuklóidon: inkább kékesek/inkább zöldesek.

3. A napon gyorsan leégsz/lebarnulsz.

A válaszok első fele a hideg típusúakra, második a meleg típusúakra vonatkozik. Persze itt is vannak átmenetek, nem mindenkit lehet egyértelműen egy kategóriába sorolni, de általában igaz:

- ha HIDEG tónusú a bőröd: a piros szín kékes árnyalatait, lilás, rózsaszínes tónusokat,  ezüstös fényű rúzsokat érdemes választani.

- ha MELEG tónusú a bőröd: a piros szín narancsos árnyalatait, barnás, barackos tónusokat, aranyos fényű rúzsokat válassz.

Mindenkin másképp mutat!

Az ajkak alapszíne határozza meg, hogy milyen “erősnek” látszódik rajta a rúzs. Világos ajkakon minden festék sokkal élénkebb, sötétebb lesz. Sötét alaptónusú száj inkább elnyeli az árnyalatokat.

Textúra

Minél tömörebb egy rúzs, annál tartósabb.

Matt a legtrendibb! Tömör, kissé szárít, tartós . Ha hibázunk, (nem szimmetrikusan festjük az ajkakat) az nagyon meglátszódik. Kiemelheti a ráncokat (nemcsak a rúzsokra érvényes, hanem az alapozóra is).

Krémes: ez a bársonyos változat már könnyebben kezelhető, hidratáló anyagokat tartalmaz, kellemes érzés az ajkakon.

Fényes: apró csillámokat tartalmaz, melyek visszaverik a fényt. Teltebbnek mutatják az ajkakat.

Víz és csókálló: különleges alkalmakra (esküvő) ajánlom a tartós rúzsokat. Kézfejen kipróbálva még 10 kézmosás után sem jön le. Rendkívül tartós, szárít.

Ajkak ápolása

A legfontosabb lépés! Csak ápolt ajkakon mutat jól a rúzs. Először távolítsuk el az elhalt hámréteget. Egyszerűen össze kell keverni egy kis kristálycukrot mézzel, majd fogkefe segítségével dörzsöljük át vele az ajkakat. Ezután hidratáljunk, nyugodtan használhatunk a szemkörnyék ápolónkból a szájra is.

Kontúrral vagy kontúr nélkül?

A kontúr használatát ne úgy képzeljük el, mint a kilencvenes években (barna vonal a száj körül)! A megrajzolt vonalat mindig befelé kell elsatírozni, és erre vigyük fel az ajakszínezőt. Szuper matt hatást is elérhetünk, ha csak ceruzával töltjük ki az ajkakat. A mai technikának köszönhetően a kontúrceruzák szinte rúzsként működnek.

Kontúr ceruzával “éles” szájfestést készíthetünk, megnövelhetjük a rúzs tartósságát, megakadályozzuk vele az ajakfesték felfutását a száj körüli barázdákba (dohányzóknál).

Kontúr nélkül lágyabb természetesebb lesz az összhatás.

Korrigálnád?

Esztétikusan úgy lehet nagyítani az ajkakat, hogy csak egy ceruzavonalnyit csalunk a szájszélhez képest. Az aszimmetrikus ajkak esetén a kisebbik felet nagyítani kell, hogy kiegyenlítsük az aránytalanságot.

Vidd fel!

Ecsettel: precízebben és gazdaságosabban vihetjük fel a rúzst.  Érdemes erre a célra kupakos rúzsecsetet beszerezni.

Rúzzsal: egyszerűen kifestjük rúzzsal a szánkat. Hátránya: a száj szegleteit nehezebb pontosan kitölteni.

Beütögetés: ujjbeggyel, az ajkak közepétől indulva finoman beütögetjük az ajakszínezőt a bőrbe. Nagyon romantikus, igazán a sötétebb árnyalatokkal mutat jól.

Munkám során rengeteg ajakszínezőt használok, szeretem őket egymással keverni, így mindig egy új, egyedi árnyalat születik. Minden nő kelléktárában helyet kell, hogy kapjon a rúzs. Legyen legalább két jól bevált szín: egy világos hétköznapi és egy feltűnő, valamely árnyalata a vörösnek...



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése